Gondolatébresztő

Balogh Béla az, akit érdemes volna mindenkinek olvasnia/hallgatnia!

Az ő tiszta, érthető és abszolut logikus magyarázatai alapján még a legmateriálisabb ember számára is derengeni kezd, hogy a történelmünk, az istenkép, az ember, az egész világ más, mint ahogy azt az iskolában tanították nekünk. Elmesélem az én történetemet ezzel kapcsolatban.

2005-öt írunk, én 32 éves múltam, egy tízéves imádnivaló kisfiú anyukájaként, hetedik hónapos terhesen -hasamban a hőn áhított kislányommal-életem legszebb időszaka lehetett volna ez. De nekem egy kihívásokkal teli, rettenetesen nehéz időszak volt. Egyik napról a másikra omlott össze az egész világom.

Balogh Béla első könyve pont akkoriban jelent meg, hanganyaggal- egy ajándék CD-vel együtt. Soha azelőtt nem hallottam róla. Betévedtem egy ásványokat, füstölőket árusító kis üzletbe és megláttam Balogh Béla A Tudatalatti tízparancsolata c. Könyvét. Azonnal megvettem, el sem olvastam a hátoldalon lévő ajánlót. Hívott engem az a könyv. Azóta mindent elolvastam és meghallgattam tőle, sok más hasonló gondolkodóktól is.

Balogh Béla volt a gyújtózsinór, amelynek hatására megváltoztatott bennem -mondhatnám, hogy mindent, de az a pontos megfogalmazás, hogy szinte minden.

Kicsi gyerekkoromtól kezdve érdekelt engem, mi lesz velünk ha meghalunk, szerettem volna a nagymamámmal temetésre menni, hogy a saját szememmel lássam, hogy elássák a "megboldogultat", mert én ezt nem hittem el. A nagy szocialista érában meg sem lettem keresztelve, nemhogy nem részesültem vallásos nevelésben, ezekről a témákról soha senki még csak említést sem tett körülöttem. 14 évesen, amikor gimnazista lettem, kerestem magamnak egy teológus tanárnőt, aki a Bibliáról, Jézusról tanított engem. Az ott megszerzett tudás végre betöltötte bennem azt az űrt, amit folyton éreztem..átmenetileg választ kaptam a kérdéseimre. Ezután egy darabig lelkiismeretesen gyakoroltam a keresztény vallást, de hamar jött a hiányérzet. Felszínes rituálék, mikor hogyan imádkozzunk, mit tegyünk és mit ne.....ugyanakkor ezek mögött a lényeg -úgy éreztem- teljesen elsikkad. Egyre kevésbé elégített ki az a tudat, hogy egy bűntető, férfi testben ábrázolt Isten ítélkezik felettünk, aki bár a saját képmására teremtett minket, mi mégis bűnös alatvalók vagyunk csak. Sok-sok szent iratban nekem inkább tűnt zsarnoknak, mint igazi “apának”, ráadásul akkor mi mind félárvák vagyunk; hiszen hol van ebben a világképben az anya?! Az is zavart, hogy miért nem mehetek én akkor egyenesen hozzá, az "Atyához" a gondjaimmal, kételyeimmel vagy kérdéseimmel, ahogy egy szülőhöz, az apjához megy a gyermeke, ehelyett miért kell egy közvetítő segítségét kérnem, -egy papot- hogy hozzá forduljak (aki egyébként szintén gyarló ember mint bárki más).

Számomra a legtöbb templom taszító. Hideg-rideg atmoszférájuk kicsit sem hívogató, hogy ott megnyugodhatnék, egy két kedves és szeretettel teli energiájú kis templommal találkoztam utazásaim alkalmával, ahová jó volt betérni. És borzasztó a kereszten lógó Krisztus látványa is, sosem szerettem ránézni. Ez a karizmatikus tanító, aki jóságra, szeretette hívta az embereket egész életével, cselekedeteivel, aki csodákat tett, kisebbeket és óriásiakat is...mégis az ő nevében alapított egyház szimbóluma pont az a pillanat, amikor száz sebből vérezve szenved, meggyalázva, kiszolgáltatva?! Vajon miért nem furcsa ez senkinek? Pedig a keresztre feszített emberi teste példamutató életének egy szösszenete, egy semmi ahhoz képest amit ő képvisel, az biztos!

Kicsit elkalandoztam...Szóval nekem az a véleményem, hogy sok-sok fátyol homályosítja el az emberek többségének látásmódját. De ha legalább egy pici merengésre ösztökélnek a soraim, már megérte! Tényleg szívből ajánlom olvasásra Balogh Bélát (Tudatalatti tízparancsolata, Végső valóság, Szabadulás az érzelmek fogságából) én így olvasnám, ebben a sorrendben.

Jézus soha nem akart egyházat alapítani, nem szabott feltételeket, szabályokat, nem hagyott ránk dogmákat, de azt tanította, hogy mindannyian képesek vagyunk arra, amire ő. Akár csodákra is. Én is így gondolom, azzal a kiegészítéssel, hogy a mai ember messze van még ettől a tudatszinttől, amivel ez lehetséges. Természetesen én is, jól tudom. De érdemes úgy élni, hogy megpróbálunk közelíteni hozzá. Ez a spiritualitás, a mindennapok próbái, nem pedig elvonulások, továbbképzések, tanfolyamok...azok csak elméleti tudást adnak, de ha nem ültetjük át gyakorlatba, semmit nem érnek. Sok gondolatom van még ezzel kapcsolatban...most egy részét megosztottam veled, lesz, aki nehezen fogja emészteni ezt a fajta világnézetet. Nem baj, akkor is vállalom, ez az én hitvallásom.

A szakmámban, a Szépség világában is eszerint végzem a dolgom, és azt látom, hogy a belső egyensúly, a kedvesség, a jó szándék, a derű igenis széppé tesznek. Nőket és férfiakat egyaránt.