Szerelem vagy Szer-Elem

Egy kedves olvasóm kérésére a mai írás témája a romboló, méltatlan párkapcsolat pszichológiája lesz. Azt írta le nekem - egy ápolt, kedves középkorú nő, -hogy van egy nála jóval idősebb párja, aki ahelyett, hogy megbecsülné őt, huszonéves lányok után kajtat és ezt dicskedve el is meséli otthon, és hogy vajon meg lehet-e nevelni egy ilyen embert.

Na, akkor induljunk egy picit messzebbről, bár tudjátok, én sem vagyok a téma szakértője, de élettapasztalatom az van, és véleményem is .

Én azt gondolom, hogy sem a betegségek, sem a kellemetlen, sőt lélekromboló élethelyzetek, sem pedig a "rossz" emberek nem kívülről ránk támadó jelenségek, hanem mi alakítjuk, mi választjuk ezeket magunknak. Nem mazochizmusból, hanem mert az élet így tanít. Az élet egy iskola. Sok nehéz leckével. De ha nem tetszik a tananyag, az nem az iskola hibája. Te akartál ide járni nem igaz?! (A későbbiekben írhatok majd az én hitvallásomról, arról, hogy szerintem hogy vannak ezek az élet nagy kérdései: Miért születünk, Mi az élet értelme stb...)

Gyorsan még leszögezem: nincsenek rossz és jó emberek. Mindannyian ilyenek is és olyanok is vagyunk egyszerre.

De maradjunk a jelenlegi témánknál és most vegyük azt az esetet, hogy egy csinos, értelmes, minden szempontból értékes nő mindig alulválaszt a párjait illetően. Megalázzák, szavakkal, tettekkel megbántják, millió szintje és formája lehet ennek. És ilyenkor jogosan teszi fel önmagának a kérdést egy ilyen nő, hogy mit gondol ez a férfi, hát nem látja milyen szerencséje van velem és örülhetne...?! Nem. Az a férfi nem látja. És tudod miért? Mert minden bizonnyal neki is van valami elakadása, valami múltból hozott sebe, de kettőtök közül most ő van olyan helyzetben, hogy ezt neked adja át: a szeretetlenséget, a hiányérzetet, azt hogy őt valaki a múltban értéktelennek tartotta, megbántotta stb... mint amikor a forró krumpli égeti a kezedet, adott gyorsan tovább. Annak, aki hajlandó átvenni tőled. De aki meg elfogadja vajon jobb nála? Érettebb nála? Nem, mert ő sem szereti magát eléggé ahhoz, hogy ezt ne hagyja. Ha ezt sikerül felismerni és helyre igazítani önmagában- akkor többet már ilyen helyzet, ilyen sérelem nem fogja érni, mert megtanulta a leckét. Hogyan? Ez önmunka, amikor magadba szállva kideríted, hogy miért viselkedsz a párkapcsolatban vagy baráti/kollegáris/családi kapcsolaton belül úgy, mint egy koldus? Bármi áron kell egy kis szeretet-morzsa? Pedig a másik visszajelzései, ledegradáló viselkedése stb...sosem rólad szól, hanem arról a másikról. Hogy ő mennyire képes kapcsolódni és szeretni, függetlenül tőled! Miért nem tudod magadról mások véleménye és megnyilvánulásai és tettei ellenére azt, hogy értékes vagy? Ide kell eljutnod, tudnod kell, szeretned kell azt a legfontosabb embert, aki mindig veled van, aki Te vagy! Erre vannak meditációk, megerősítések, ha nem megy egyedül, fordulhatsz lelki vezetőkhöz (kineziológusok, pszichológusok segítenek ebben).

A szerelem, vagyis két ember kapcsolódása nem csak úgy megszületik, és nem is tud csak úgy elmúlni, azt létrehozni lehet. Egy energia ez, mely a világunk talán legerősebb építő eleme. De tapasztalatom szerint az igazi és tiszta szerelemre kevesen képesek, mert kevesen vannak harmóniában magukkal, kevesen egészek vagyis egészségesek testi és leki szinten is, ami azt eredményezi, hogy a társ, az életükbe érkező másik pólus nem hiányt pótol, hanem kiegészít. Arra tanít, ami belőled hiányzik, és te is őt, de úgy, hogy mindketten teljes önelfogadásban vagytok. Nyivánvalóan vannak tudatszintek, ami szintén az iskola része. Ez azt jelenti, hogy aki még kevesebbet ért a világ eme törvényszerűségeiből, avagy az én itt leírt "zagyvaságaimból", az nem gyagyás, csak ő még ovis. Te, aki viszont érted, sőt tudod és a bőrödön már tapasztaltad ezeket, te akkor valószínűleg már felső tagozatos vagy az iskolában. Az ovisok még ezeket a tanító jellegű párkapcsolatokat élik meg, mert ebből fejlődnek. Miután elsajátították a dolgot, többet nem lesz szükségük rá, hogy újra megtapasztalják. Jöhet a következő lecke, majd annak is a vizsgája.

De ez nem verseny, mindenki máshonnan indul és nem is szabad összehasonlítgatni magunkat a másikkal. Mindig csak az legyen a cél, hogy önmagunkból ki tudjuk hozni többet és jobbat minden egyes nappal.